Rakamaz

Rakamaz tortenelme Hirek, esemenyek Publikaciok Rakamaz  tortenete Rakamazi nemetek 1956 Vendegkonyv, Guestbook Rakamazi képeslapok Snekszer Károly írásai Snekszer Károly írásai 2.  Perényi Márton fotói Városnapi ünnepség 2008 Népirtás Katonai munkaszolgálaton

Városnap és emléktábla avatás

Szabolcs Online, 2006. szeptember 17., vasárnap 12:24

Városnap Rakamazon 

   Városnap Rakamazon Városnapi ünnepséget rendezett pénteken a rakamazi önkormányzat abból az alkalomból, hogy hat évvel ezelõtt nyerte el a település a városi rangot. A megemlékezésen kitüntetéseket is adott át Pirint Frigyes polgármester. Posztumusz díszpolgári címet kapott néhai Stomp László, aki a RACITA elnöke volt hosszú idõszakon keresztül. Emlékplakettet vehetett át Bobók Elemérné nyugalmazott óvónõ, valamint szintén emlékplakettet kapott a Rakamazi Civil Szervezetek Szövetsége. Városnapi ünnepség elõtt emléktáblát avattak az idõsek otthonában. Az emléktábla utal az 1906. október 24-i dátumra, ugyanis akkor ott fogadták azokat a debreceni kollégiumi diákokat, akik gyalog indultak Kassára a cívis városból, hogy részt vegyenek II. Rákóczi Ferenc újratemetésén. Az emléktábla megemlékezik arról is, hogy 1892-ben leégett a korábbi községháza, s 1893-ban építették újjá. Itt fogadták a debreceni diákokat, s ez az épület ad napjainkban helyet az idõsek otthonának. Magyar László


  Emléktábla avatás Rakamazon

 Rakamaz Város Önkormányzata 2006. szeptember 15-én a városnapi rendezvény keretében az Idõsek Otthonában a volt „Tanácsháza” épületén emléktáblát avatott annak tiszteletére, hogy 1906. október 24-én Rakamaz község megvendégelte azokat a debreceni diákokat, akik II. Rákóczi Ferenc újratemetésére Debrecentõl Kassáig gyalog tették meg az utat. Az emléktáblával emléket állítottak még az 1892. évi április 8-i rakamazi tûzvésznek és áldozatainak is. Perényi Helga szavalata (Petõfi Sándor: Rákóczi címû verse) után Perényi Károly helytörténész mondott ünnepi beszédet:

Tisztelt Ünneplõ Közönség!

Itt e régi volt községházához két rendkívüli esemény fűzõdik: egy száz évvel ezelõtti vendéglátás és az 1892-es nagy rakamazi tűzvész. Fontosnak tartjuk, hogy megemlékezve megismerjék a történelmünket, ami szorosan összefonódik nemzetünk történelmével. Büszkék lehetünk a történelmi múltunkra, büszkék lehetünk az õseinkre, akik Rakamazt kiemelve országos megemlékezéseken képviselték a településünket, még Aradra is eljutottak koszorúzni. 1903. július 26-án Vereb Antal gyógyszerész vezetésével a rakamaziak részt vettek Kassán a Rákóczi ereklye kiállítás megnyitóján. Ez a rendezvény a legfontosabb volt a Rákóczi szabadságharc évfordulójára rendezett ünnepségek között. Itt vetõdött fel újra Rákóczi-hamvainak a hazahozatalának az igénye, amit már a társadalom legszélesebb körei 1873-tól követeltek. Az ünnepség olyan nagy hatással volt a rakamaziakra, hogy az előljáróságunk megrendelte II. Rákóczi Ferenc arcképét és itt e községháza tanácskozótermében helyezték el Deák Ferenc arcképe mellé. Az uralkodó már 1904. április 18.-án aláírta II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak a hazaszállításáról írt beleegyezését, de a megvalósítás csak 1906-ban történt és a választásokat megnyerő Wekerle Sándor nemzeti koalíciós kormányához fűződik. Rakamaz község a legtöbb, 166 mandátummal a kormányba került Függetlenségi Pártot támogatta, 1905-ben alakult meg a településünkön a Függetlenségi Olvasókör. A Függetlenségi Pár vezetõje Kossuth Lajos fia Kossuth Ferenc volt, akit kereskedelmi miniszterré neveztek ki. Rakamaz község elöljárósága táviratban nagy lelkesedéssel üdvözölte Kossuth Ferencet aki levélben válaszolt. „Budapest, 1906. április 12. Kereskedelmi miniszterré történt kinevezésem alkalmával nyilvánított szíves üdvözletükért fogadják õszinte köszönetem kifejezését! Mondanom sem kell, hogy a vezetésemre bízott ügyeket erõs kézzel abba az irányba vezetem, ahol az önálló magyar államiság magasztos összessége az önzetlen hazafiság ős erényével fölépül. Fogadják igaz hazafisággal köszönet nyílvánításomat: Kossuth Ferenc.” A jól megszervezett 1906. október 27.-tõl - 30.-ig tartó újratemetési ünnepség sorozattal dicsfénybe került a kormánykoalíció. Rakamaz község egy felemelõ ünnepség keretében a szerencsi állomáson október 29-én búcsúztatta el a hazatért II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai koporsóit. Ezen a napon a kassai székesegyházban talált örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona grófnõ, fia József, valamint gróf Bercsényi Miklós és felesége Csáky grófnõ, illetve gróf Eszterházy Antal és Sibrik Miklós. Thököly Imre újratemetése a késmárki evangélikus templomban október 30-án volt. 1906. október 24-én Rakamaz község itt e községházánál vendégelte meg a Debrecenbõl Kassára az újratemetési ünnepségre gyalog menõ diákokat. A Rákóczi-kultusz Debrecenben volt a legnagyobb és a bujdosók hamvainak a hazahozataláért a Képviselőházhoz a leghatározottabb elõterjesztéssel fordultak 1903-ban. Az akkori rakamazi főbírónak az én dédnagyapámnak Perger Jánosnak a debreceni diákok vezetõi elmondták, hogy soha még ilyen vendégszeretetet nem tapasztaltak, ilyen barátságos emberekkel még nem találkoztak. A rakamaziak mindenkit szívélyesen fogadtak, de a debreceni diákok a legkedvesebbek a legmegbecsültebbek voltak, hiszen a Debreceni Kollégium kölcsöne segítségével tudták megvásárolni a kincstári birtokot. A jobbágyfelszabadítással kialakult a földmagántulajdon és a rakamazi német gazdák a határuk egyik felét birtokolták. A másik fele a kincstár Óbudai Jószágigazgatóságának a tulajdonaként 1883-ban került eladásra. Ha nincs a Debreceni Kollégium kölcsöne, ha nem jön a segítség idegen birtokosok kezére kerül Rakamaz, ahogyan ez történt a régiónkban a többi német kincstári településsel: Vencsellõvel, Rátkával, Józseffalvával, Károlyfalvával és Hosszúlázzal.

Tisztelt Egybegyűltek! Tisztelt Emlékezők!

Rakamazon a gyakori árvizek mellett a tűzvészek is hatalmas károkat okoztak. A rakamaziak hagyománya és hiteles tanúk szerint is a gyakori tûzeseteket a mozdonyból kipattanó szikra okozta. 1877 áprilisában a csonka sor égett le, a következő nagyobb tűzeset 1881. augusztusában volt. 1892. április 8-án, nagypénteken lángokban állt Rakamaz község a községháza is megsemmisült, az udvarán álló római katolikus leányiskolával és a jegyzõő lakással együtt. Két gyermek és egy asszony vált a tûz áldozatává. Rakamaz elöljárósága a károk felmérése után 1892. április 15-én tájékoztatta az alispánt: „Községházunk, jegyzõi lakunk és leány iskolánk leégett, a községházában és a jegyzői irodában minden iratunk, okmányunk és lajstromunk megsemmisülvén, bénult állapotban vagyunk, úgy annyira, hogy ez által nem csak községünk polgárai, hanem az államkincstár és törvényhatóság is kiszámíthatatlan kárt szenvednek.” Rakamaz község biztosította ezeket az épületeket tûzkár ellen is, de a kártérítés összege csak egy épület tetõszerkezetének a helyreállítására volt elegendõ. Ez évben megszûnt Rakamazon a kincstári birtoklás és az elöljáróság kérte a kincstártól kapott a tûzben elégett regálé kötvények értékének az összegét is a helyreállításra fordítani. A pénzügyminisztérium csak 1892. augusztus 25-én utalványozta a regálé kötvényeket. A rendkívül karitatív Rakamaz község az eddigi árvizek, tűzvészek, vihar okozta károkat, a község tulajdonát képezõ földterületek eladásával tudta csak megoldani, a lakosság más támogatást nem kapott. A tûzvészt követõ fõspáni szemle és felterjesztés után a képviselõház is megtárgyalta a rakamazi tûzvészt május 8-án. A rakamazi tűzkárosultak Õfelségéhez Ferenc József császárhoz fordultak segítségért. Jármy Jenő a dadai felsõjárás fõszolga bírája 1892. május 13.-án terjesztette be a kérvényt Nyíregyházára az alispáni hivatalba, ahonnan május 15-én „a felség folyamodványt Őfelsége bécsi Cabinet irodájának továbbították.” A Nyírvidék 1892. május 29-én arról tájékoztatott, hogy a rakamaziak segélyt kaptak a királytól. A rakamaziak és az uralkodó kapcsolata 1857. április 18-ára vezethetõ vissza, amikor Ferenc József császár a feleségével a településünkre érkezett és a teljes lakosság kivonult a fogadásukra. A császári pár megkedvelte az itt élõket és ezt a szép vidéket, bõkezû adományt adtak a nyíregyházi Erzsébet kórháznak is. Ezért joggal remélhették a rakamazi tûzkárosultak, hogy a kérelmükre támogatást kapnak. A következõ kapcsolatfelvétel egy megrendítõ eseményhez Erzsébet királyné halálához fûzõdik, akit 1898. szeptember 10-én Genfben egy olasz anarchista halálra sebezett. Rakamaz kegyura Lukács László pénzügyminiszter kérelemmel fordult Õfelségéhez Ferenc Józsefhez, hogy a Rakamaz és Tokaj közötti utat a királynéról nevezzék el. Az uralkodó 1899. augusztus 24-én az engedélyt megadta. A pénzügyminisztérium terhére készítették el az Erzsébet királyné emlékmûvet, õk finanszírozták az emlékünnepség költségeit is. A rakamazi tûzkárosultak javára egészen 1896-ig érkeztek adományok, amit Rakamaz község kezelt. Az újjáépítést nagyban elõsegítette, hogy eltörölték a közpénz-tartozásokat. A leégett községi épületeket 1893 õszére felépítették, a pénzhiány miatt sokkal egyszerűbben történt a kivitelezés. Mivel a tûzvészt a mozdony kéményébõl kipattanó szikra okozta Rakamaz község elöljárósága a tûzkárának az államvasutak által leendõ megtérítése ügyében írt kérvényt a kereskedelmi miniszterhez. A községünkben 1893. március 4-én a vasúti gõzmozdony szikrájából elõidézett tûz miatt Jármy Jenõ dadai felsõjárás fõszolga bírája kérte az alispánt, hogy járjon el a vasút igazgatóságnál, hogy a mozdonyok kéményére rostélyt szereljenek Az Államvasutak Debreceni Üzletvezetõsége 1893. március 20-án válaszolt Szabolcs vármegye alispáni hivatalának: „Van szerencsénk tisztelettel értesíteni, miszerint nemcsak a Debrecen-szerencsi vonalon járó, hanem valamennyi mozdonyunk vagy amerikai szikrafogóval, vagy a kéményben alkalmazott szikrafogó szitával van ellátva, mozdonyszemélyzetünk pedig ismételten utasíttatott, és folyton ellenõriztetik, hogy a szikrahányás által keletkezhetõ tûzesetek elhárítását célzó óvintézkedések a legszigorúbban betartassanak”. Rakamaz község tûzkárosultjai 1898-ban is több panaszt nyújtottak be az államvasutak ellen, míg végül is pert nyertek. 1898. július 8-án a kereskedelemügyi miniszter a hatalmi erejével a bíróságilag megítélt tûzkártérítési összeget nem volt hajlandó kiutalni, esélyt látott a gyõzelemre, természetesen hosszú pereskedés után 1904-ben a rakamaziak kerültek ki gyõztesen. A figyelem középpontjába került Rakamaz község még nagyobb elõnyökre tett szert, fúrott-kutakat létesítettek, utakat köveztek ki, bekapcsolódott a távbeszélõ-hálózatba és a községháza tűzbiztos páncélszekrényt kapott. Az emléktábla üzenete az, hogy Rakamaz történelme a mi õseink múltja amit, vállalnunk kell, hogy a múltunk örökségét felhasználva mi egy szebb jövõt építsünk. Itt nem a haszonért és a túlélésért biztosították magukat az õseink Erzsébet-királyné emlékoszloppal, Kossuth-szoborral, II. Rákóczi Ferenc képmásával. Itt egy rendkívüli római katolikus keresztény közösség volt német elöljárókkal, akiknek rendkívüli volt a felelõsségük a szegények, özvegyek, árvák és még a felvidékrõl az éhínség elõl menekülõk iránt is. Az országban a mi vidékünkön voltak a legnagyobbak a szociális feszültségek, rettenetesek voltak a szegénység megmozdulásai és összecsapásai a hatalommal. Rakamaz bizonyított, a csend és a béke szigeteként mindenkinek boldogulást adott. Köszönöm türelmes figyelmüket!

Perényi Helga, Petőfi Sándor: Rákóczi című versét szavalta.

Fotó: Suller Mária Rakamaz.

Perényi Károly ünnepi beszéde.

Fotó: Suller Mária Rakamaz.


2006. október 21-én ’56-os emlékművet avattak Rakamazon. Az emlékmű felirata: „A magyar hazáért és szabadságért,Pro Patria et Libertate Hungariae 2006.”

A történeti megemlékezést Perényi Károly tartotta:

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Rakamaz szembenállása a kommunizmussal nem 1956-ban, hanem már 1945. január 26-án megkezdődött, amikor a német származásuk miatt 246 fő rakamazit (30 fő nem tért vissza) málenkij robotra a Donyecki-szénmedencébe hurcoltak. Ezek az emberek és a családjuk a bolsevizmus örök ellenségei lettek. 1945-ben börtönbe zárták Rakamaz német keresztény vezetőit, elvették a házukat és a földjüket - földönfutókká lettek. A rettegés és a félelem időszakában a rakamaziak válasza: az 1945. november 4-i választásokon a választópolgárok 80 százaléka a Kisgazdapártra szavazott. 1947-ben letartóztatták Rakamaz német vállalkozóit, kereskedőit, köztük Sum Mihály malomtulajdonost. Letartóztatták az itt tárgyaló budapesti Független Ifjúság vezetőit. Hajszát indítottak a konzervatív keresztény családok ellen. A Rakamaziak válasza: az 1947. augusztus 31.-i országgyűlési választásokon a Barankovics-féle Demokrata Néppártot támogatták – a választásra jogosultak több mint 90 százalékának a győzelmi szavazatával! 1948-ban az iskolák államosításakor összehívták a szülőket és nemcsak, hogy agyba-főbe verték a meghívottakat, de le is tartóztatták. Féktelen dühükben a szélséséges baloldaliak Rakamaz utcáin ámokfutásba kezdtek és a kapukban álló idős néniket is megverték... Rakamazon a bolsevista rémuralomnak 1950-tõl már mindenki az ellensége volt, a lakosság egyre szegényebb és üldözöttebb lett. A kegyetlen Rákosi-diktatúrával szembeni elégedetlenség itt is forradalomhoz vezetett. Büszkék lehetünk az 1956. október 26.-án kitört forradalmunk tisztaságára, példát mutattunk a világnak a nyugalmunkkal és a renddel. A Kádár-rezsim hazugsággépezete azt találta ki, hogy Rakamazon a kommunistákat kalapáccsal, járomszeggel és borotvával bántották a terrorcselekményeket elkövető fasiszták. A fehérterror legfőbb irányítójának Márton József fasiszta katonatisztet nevezték meg, akit 1956. decemberében kegyetlenül megkínoztak, az arcáról soha nem tűntek el a bántalmazások nyomai. A Márton József könyvelő ellen indított nyomozást a Szabolcs-Szatmár Megyei Ügyészség 1957. június 26-án kénytelen volt megszüntetni - bizonyíték hiányában. Amikor 1957. március 31-én a rakamazi Tanácsnak beszámolót kellett írni a forradalomról, semmiféle atrocitásról nem írtak, az igazságot közölték: a vörös csillagok leverését és az adóbevallások elégetését, amihez a fiataloknak az idõs Herr Gyuri bácsi vasvillával segített a tüzelésben. A megyei Ügyészség vizsgálata szerint Rakamazon csak egy lövés dördült el: október 29-én Czikó György a levegőbe lőtt, attól félvén, hogy bántani fogják a kommunistákat. Az egész Rakamazra szégyent hoztak, azzal a hazugsággal, hogy a forradalom alatt a könyvtár összes könyvét elégették, és nem engedélyezték a Kultúrház továbbépítését. Ennek ellent mond Rakamaz Község Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 1956. november 30-án elhangzott beszámolója a kultúrház építéséről és Filetóth János munkástanácsi tag hozzászólása: „Ne idegenek fuvarozzák az építőanyagot, hanem a szövetkezetünk gépkocsija”.

Tisztelt Ünneplő és Emlékező Rakamaziak!

A forradalmi cselekmények Rakamazon háromnapos késéssel a budapesti események után, csak 1956. október 26-án (pénteken) kezdődtek el. A rakamaziak a Szabad Európa Rádió és a budapesti rádiók híranyagából követték az eseményeket. Megtévesztőek voltak az információk az előbbi adó a kitartásról és a nyugati fegyveres beavatkozásról, az utóbbiak az ellenforradalmi vérengző bandák kegyetlenségeiről tudósítottak. Egyetlen sajtótermékhez tudtak hozzájutni a Szabolcs-Szatmári Néplaphoz amiben Vatamány Imrének a görög katolikus egyházmegye helynökének a katolikus hívőkhöz intézett felhívását olvashatták október 26-án; amiben az ellenforradalmi erőknek az államrendünk ellen irányuló minden szempontból elítélendő erőszakos kihívó szocializmus elleni támadásáról nyilatkozott. Rakamaz lakossága az országos eseményekről - az ingázó szabolcsi munkásoktól és a szolgálatból hazaérkező vasutasoktól - hallott híreket és rémhíreket tárgyalta. A rakamaziak lassú reagálása az eseményekre, nem befolyásolta a politikai aktivitásukat egy megváltozott világban. Október 26-án a délelőtti órákban Rakamazra miskolci diákok, fegyveres forradalmárok érkeztek gépkocsikon, nemzeti színű zászlókkal, akik tájékoztatták Rakamaz lakosságát a követeléseikről a tanácsházánál. A rakamaziak első forradalmi megmozdulásaként a településen található összes vörös csillagot leverték, vörös zászlókat égettek és leszedték a Földműves Szövetkezet tábláit. A községházánál a begyűjtési hivatal irodájából a begyűjtési adóbevallásokat és az adófőkönyveket Rakamaz hősei Cseh László, Balog János, Szentesi György, Hart András, Fodor Kálmán és Herr György vezetésével a rakamaziak elégették. Tóth Mihály rakamazi lakos szervezte meg a budapesti forradalmárok élelmiszerrel való ellátását, Rakamaz lakossága így vállalt szolidaritást a forradalom mellett. Egészen november 4.-ig indítottak élelmiszer szállítmányokat. Október 28-án vasárnap több száz fős forradalmi tömeg a községházához vonult, lelkesen tüntettek, és a következőket skandálták: „ruszkik mars ki, le a vörös csillaggal”. A felvonulók a községháza udvarán „Forradalmi Bizottságot” választottak, megalakult a községi munkás tanács a vezetőjének Pózer Mihály volt jegyzőt a távollétében választották meg. Küldöttek mentek érte a déli órákban és kérték, hogy foglalja el a munkástanács elnökségét. A munkástanács tagjainak a nép a következőket jelölte: Héri Zoltán, Stomp István, Filetóth János, Tomasovszki András, Perger Fülöp, Hambuer János, Márton József, Pásztor József, Durst Károly, Keller László, Herczegfalvi Péter. A nemzetőrség vezetésével Sipos János gazdálkodót volt csendőrmestert bízták megbízták meg. A nemzetőrség tagjai voltak: Weisz István, Grünstein János, Hajdú József, Durst János, Kaposvári György, Kiss Antal, Popik János. Kemenes István a Vegyes Ktsz dolgozója volt csendőr főtörzsőrmester politikai nyomozói megbízatást kapott. A rakamazi Dohánybeváltó Üzemben az üzemi munkástanács elnökének Réthelyi László üzemvezető helyettest választották meg, aki fizetett munkaszüneti nappá nyilvánította november 1-ét. Megengedte az asszonyoknak az egy órás ebédszünetet, akik hazamehettek a gyerekeikhez, mivel nem volt tanítás. 1957. szeptemberében a rakamazi Községi Pártbizottság javasolta az ellenforradalmi cselekmények kivizsgálását az üzemben Réthelyi László, Kovács József, Keller Ferencné és Szilágyi István személyére. A Földművelésügyi Minisztérium május 21-i utasítása szerint Rakamaz községben is tagosítást kellett végrehajtani, ami azt jelentette, hogy a jobb földeket elvették és ez a lakosság nagyarányú tiltakozásához vezetett. Október 29-én Pózer Mihály kidoboltatta, hogy az 1956. évi tagosítás hatálytalan és a község lakossága foglalja vissza a tőle betagosított földet, amelyet a termelő szövetkezetnek adtak át. A dobolás eredményeként erőszakoskodás nem történt. A tagosított földekhez senki nem nyúlt A rakamazi gazdák Keller Mártont, Héri Zoltánt és Krakonperger Mártont bízták meg, hogy minden lehető fórumon képviseljék az érdekeiket. A Kisgazdapárt is újjászerveződött Keller László, Herczegfalvi Péter és Hambuer Péter vezetésével. Durst Károly rakamazi tanár munkástanácsi tag képviselte Rakamazt a járási forradalmi bizottságban. A Munkástanács október 28-án elrendelte a fegyverek beszolgáltatását és így házkutatást tartottak több ÁVH-snál és kommunistánál. Az ellenséges magatartást tanúsítókat, mint Zórity Sándor rendőrőrmestert kiutasították Rakamazról, vagy letartóztatták, mint Serflek Istvánt a Megyei Pártbizottság munkatársát. Serflek Istvánt Kiss Antal rakamazi nemzetőr egy tíz évvel azelőtti harag miatt háromszor balkézzel arcul ütötte. Tóth Ferencet a legveszélyesebb ÁVH-st 48 óráig tartották fogva. November 1-én engedték el, amikor megjelentek a szovjet páncélosok, és katonák.

1956. november 4.-e után Rakamaz történelmének a legsötétebb időszaka kezdődött el. Hiába írt a Megyei Bíróság elnöke 1957-ben az Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy a megyénkben fegyveres ellenállás és összetűzés nem volt és a kis méretű szervezett megmozdulás, amely a szovjet emlékművek és vörös csillagok lerombolását okozta Miskolci ellenforradalmárok vezetésével ment végbe. Mindezek ellenére iszonyú volt a megtorlás, és a legtöbbet a rakamazi németek szenvedtek. Virányi (Weisz) László, Smid Ferenc és Hercegfalvi (Hekmann) Péter belehaltak a kínzásokba.

1957. január 9-én tartóztatták  le Sipos Jánost, Kemenes Istvánt, Hajdú Józsefet, Kerekes Józsefet, Csengeri Zsigmondot, Hart Andrást és Kerekes Károlyt aki a büntető eljárás ideje alatt öngyilkosságot követett el.

Budapesten 1957. szeptember 14-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban  való tevékeny részvétellel elkövetett bűntett miatt Sipos János szabadságvesztés büntetését hat évi börtönben, Kemenes István szabadságvesztés büntetését nyolc  évi börtönben állapította meg. Hajdú József a népi demokratikus meggyőződés miatt gyűlöletre izgatás által elkövetett bűntettben a nyíregyházi megyei bíróság felmentette és ezt a Legfelsőbb Bíróság nem bírálta felül.

1957. november 19-én a nyíregyházi megyei bíróság Csengeri Zsigmondot hat hónap és Kerekes Józsefet négy hónapi börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend ellen izgatás bűntette miatt. Az ítéletet Budapesten a Legfelsőbb Bíróságnak az 1958. július 7-én megtartott fellebbezési tárgyalása helyben hagyta.

1958. február 3.-án nyíregyházi megyei bíróság Hart Andrást a népi demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte.

1957. február 14-én letartóztatták, Pózer Mihályt. Budapesten 1958. február 24-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette miatt egy év és hat hónap börtönbüntetést kapott.

1957. május 27.-én letartóztatták Kiss Antalt. A nyíregyházi megyei bíróság a népi demokratikus meggyőződés miatt gyűlöletre izgatás által elkövetett bűntettben egy év börtönbüntetésre ítélte.

A vidékünkön a községeket a járási és megyei forradalmi bizottságokban általában pedagógusok képviselték. Rakamazról: Durst Károly, Timárról: Nagy Tibor igazgató, Szabolcsról: Zombori István, Balsáról: Tóth József.

A járásunkban a forradalmi bizottságokban összesen 286 fő volt és ebből 32 főt vontak felelősségre. Börtönbüntetést kapott: 25 fő.

 Kedves Ünneplők és Emlékezők!

 

   Itt e felszentelt emlékmű előtt eljött az igazság pillanata, hogy Rakamaz történelmének szomorú és tragikus vesztesei előtt összetartozással és szeretettel emlékezzünk, és hősies kiállásuk a zsarnokság ellen mindig követendő példaként szemünk előtt álljon. Soha nem felejtjük el az 1956-os hőseinket.Köszönöm türelmes figyelmüket!

 


1956-os emlékmű a

vasútállomás területén

kialakított parkban.

Fotó: Suller Mária Rakamaz.

(A hely különös érdekessége, hogy itt

akarták felakasztani 1956. október 27-én

szombaton délben a Budapestről hazatért

szélsőséges kommunista

Tóth ÁVH-s testvérpárt!)

Az emlékművet Veres Alpár

és felesége Viktória asszony

 tokaji művészházaspár

tervezte és készítette el.

Fotó: Suller Mária Rakamaz.