Rakamaz

Rakamaz tortenelme Hirek, esemenyek Publikaciok Rakamaz tortenete Rakamaz a 18. szazadban 1956 Vendegkonyv, Guestbook Rakamazi képeslapok  Perényi Márton fotói Városnapi ünnepség 2008 Népirtás

60 éve történt; rakamazi telepesek Garán

A rakamazi baloldali vezetők, akik mindennaposak voltak a nyíregyházi szovjet katonai parancsnoknál, eltervezték a német származású rakamaziak kitelepítését (hiteles tanú ezekre az eseményekre egy tolmácsként közremûködõ görög katolikus pap). Ugyan ezek a szélsõséges elemek „fegyveres policként” hurcoltattak el 246 fõ rakamazit (30 fõ nem tért vissza) málenkij robotra a Donyecki-szénmedencébe 1945. január 26-án. A súlyos törvénytelenségek mindennapossá váltak: Tokajban a családunk újonnan vásárolt házát lefoglalta magának a kommunista párttitkár.  A szomszédos Tiszanagyfaluban a legelsõ magyarországi földosztáskor 1945. március 27-én (Magyar Televízió, Ilkei Csaba dokumentumfilmje, 1975.) a rakamazi Kék László - málenkij robotra elhurcolt szociáldemokrata, egykori vöröskatona - 48 hold földjét mérték ki elõször. Rakamazon kiosztható földterület nem volt. 1888-tól 1935-ig az árvizek, tûzvészek, vihar okozta károk felemésztették a rendkívül karitatív Rakamaz község teljes 600 hold földbirtokát is. A földéhségre egy megoldást találtak: a rakamaziak kitelepítését. Arra a hírre, hogy a rakamazi németek fejenként húsz kg. súlyú csomagot vihetnek magukkal, a szomszédos Tímár község ruszin és román szegénysége is fellelkesült. Szabolcs megyében a szovjetek utasítására 1945-ben összeírták a „nemzetiségeket”. Az 1946-ban elkészült „rakamazi nemzetiségi kimutatás” 13 zsidót és 169 cigányt talált itt. Sem Rakamazon, sem Szabolcs megyében nem volt kimutatható a német nemzetiség, így nem történt német kitelepítés se. A földosztásról szóló (1945. évi) törvény alapján azonban lehetõvé vált, hogy „azokat az igényjogosultakat, akik lakóhelyükön földet nem kaptak, az ország más részein, lehetõleg csoportosan kell földhöz juttatni”. 1946. július elsõ hetében Bács-Bodrog megyébe Gara községbe 48 földmúveléshez nem értő (a város peremén élő) család települt át Rakamazról, Karcagról 31 és a Dunántúlról 12 család. Szerencsés helyzetben voltak Garán a délvidéki székely menekültek 172-en, 40 egyéb délvidéki és a 96 gyomai család. Õk az elmenekült németek házait megkaphatták (adó fizetésére is kötelezték őket), a rakamaziaknak a kitelepítés elõtt álló németekkel kellett együtt lakniuk. Sugár Károly garai jegyző kötelezõ kétheti helyzetjelentésében október 31-én ezt írta: „… július elején 80 család lett ide telepítve Karcagról és Rakamazról. Ezek teljesen nincstelenek, lesoványodott beteges emberek. Zsírkiutalással segíteni kellene õket, hogy erőhöz jussanak”. Gara község történelmének a legborzalmasabb és legembertelenebb idõszaka zárult le november 22-én: Németországba a német kitelepítés befejezõdött 990 személlyel. Az új-telepesek helyzete decemberre kilátástalanná vált; Karcagról, Rakamazról és Szatmár megye egyes községeibõl letelepülteknek a sok ígéretbõl nem lett semmi, a legnagyobb nyomorba kerültek. 100 család volt munka és kereset nélkül. Végső elkeseredésükben a községházához vonultak tüntetni. Így írt errõl Sugár Károly jegyzõ: „a karcagi és rakamazi újtelepesek – akiknek aratási munka már nem jutott, egy nagyobb tömegben – férfiak, nõk és gyerekek vegyesen – megjelentek a községházánál és követelték a földalap tulajdonát képezõ búza és rozs azonnali felosztását, különbözõ fenyegetések mellett. Alulírott jegyzõnek sikerült nagy nehezen a tömeget megnyugtatni. Azonnal telefonáltam Fõispán Úrnak, mint a vármegye közellátási kormánybiztosának és kértem, hogy engedélyezze az alapból, közellátási jegyekre a búza és a rozs kiutalását fejadagokra. Az igénylõk kötelezték magukat, hogy a jövõ évben az aratás után a terményt vissza fogják szolgáltatni. Az egyik raktárban volt tengeri is felraktározva – a fenti események után – fennemlített telepesek a raktárt önhatalmúlag – állítólag Tolvaj József csoportvezetõ indítványára – felnyitották és körülbelül 60 q tengerit felosztottak”. 1947. január 14-én a jegyzõ a következõ beterjesztésében a közellátást már kielégítõnek találta – miután a karcagi és rakamazi csoport kielégítést nyert Négy telepes család visszaköltözött Garáról Rakamazra 1949-ben (a lakosság legnagyobb ámulatára jó lovakkal és szekerekkel). Õk úgy tájékoztatták az akkori vezetõket és Rakamaz lakosságát, hogy a Garáról kitelepített „gazdag bunyevác parasztok” házát és földjét kapták meg.

Gara, 1947. január 14. Sugár Károly jegyző kötelezö kétheti helyzetjelentése.