Rakamaz

Rakamaz tortenelme Hirek, esemenyek Publikaciok Rakamaz  tortenete Rakamazi nemetek 1956 Vendegkonyv, Guestbook Rakamazi képeslapok Snekszer Károly írásai Snekszer Károly írásai 2.  Perényi Márton fotói Városnapi ünnepség 2008 Népirtás Katonai munkaszolgálaton

Az 1956-os forradalom Rakamazon

Perényi Károly: Az 1956-os forradalom Rakamazon

  A forradalmi cselekmények Rakamazon háromnapos késéssel a budapesti események után, csak 1956. október 26-án (pénteken) kezdõdtek el. A rakamaziak a Szabad Európa Rádió és a budapesti rádiók híranyagából követték az eseményeket. Megtévesztõk voltak az információk az elõbbi adó a kitartásról és a nyugati fegyveres beavatkozásról, az utóbbiak az ellenforradalmi vérengzõ bandák kegyetlenségeirõl tudósítottak. Egyetlen sajtótermékhez tudtak hozzájutni a Szabolcs-Szatmári Néplaphoz amiben Vatamány Imrének a görög katolikus egyházmegye helynökének a katolikus hívõkhöz intézett felhívását olvashatták október 26-án; amiben az ellenforradalmi erõknek az államrendünk ellen irányuló minden szempontból elítélendõ erõszakos kihívó szocializmus elleni támadásáról nyilatkozott. Rakamaz lakossága az országos eseményekrõl - az ingázásra kényszerült szabolcsi munkásoktól és a szolgálatból hazaérkezõ vasutasoktól - hallott híreket és rémhíreket tárgyalta. A rakamaziak lassú reagálása az eseményekre, nem befolyásolta a politikai aktivitásukat egy megváltozott világban. Október 26-án a délelõtti órákban Rakamazra miskolci diákok, fegyveres forradalmárok érkeztek gépkocsikon, nemzeti színû zászlókkal, akik tájékoztatták Rakamaz lakosságát a követeléseikrõl a tanácsházánál. A diákok Serflek Ferenc kommunistát akarták felkutatni, aki 1955-ben Miskolcon a pártiskolán tanított. Hajdú József (1944-ig mint csendõr õrmester a rakamazi csendõrõrsön teljesített szolgálatot. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba és 1947-ig, mint rendõr teljesített szolgálatot. 1947. évben leszerelt és a rakamazi szövetkezet ügyvezetõje volt, mely idõben Serflek Ferenc a szövetkezet elnöke volt) aki akkor hazaérkezett a szomszédos tarcali állami gazdaságból, és hallotta, hogy Serflek Ferenc rakamazi lakos nevét is említették. Hajdú József jó viszonyt tartott fönn Serflek Ferenccel, akit meg akart védeni és a hallottakat közölte Serflek lakásán és óva intette, vigyázzon magára és ne tartózkodjon otthon. Serflek Ferenc megkérte Hajdú Józsefet, hogy a forradalmi események során, mint volt csendõr a lehetõséghez képest hasson oda, hogy neki, illetve családjának bántódása ne essék. Hiteles tanúk szerint Hajdú József, mint volt csendõr jelentkezett a tanácsházán nemzetõri szolgálatra és önként vállalkozott arra, hogy a lõfegyverek felkutatása céljából a házkutatásokat vezetni fogja. A letartóztatásakor azzal védekezett, hogy csak csupán a házkutatások foganatosításánál vett részt, de ezt is csak azért tette, hogy a demokratikus gondolkodású személyeket megvédje a túlkapásoktól és a testi bántalmazásoktól. A rakamaziak elsõ forradalmi megmozdulásaként a településen található összes vörös csillagot leverték, vörös zászlókat égettek és leszedték a Földmûves Szövetkezet tábláit. A községházánál a begyûjtési hivatal irodájából a begyûjtési adóbevallásokat és az adófõkönyveket Rakamaz hõsei Cseh László, Balog János, Szentesi György, Hart András, Fodor Kálmán és Herr György vezetésével a rakamaziak elégették. Tóth Mihály rakamazi lakos szervezte meg a budapesti forradalmárok élelmiszerrel való ellátását, Rakamaz lakossága így vállalt szolidaritást a forradalom mellett. Egészen november 4.-ig indítottak élelmiszer szállítmányokat. Tóth Mihályt a forradalom leverése után a pufajkás pribékek többször is megkínozták.

Október 27-én a mai 1956-os emlékmû helyén, (ami a vasútállomás területén kialakított parkban található) akarták felakasztani szombaton délben a Budapestrõl hazatért szélsõséges kommunista Tóth ÁVH-s testvérpárt. A lincselést csak nagyon nehezen lehetett megakadályozni.

Október 28-án vasárnap reggel Rakamazon a járási tanácsszervek utasítására a községi tanácsot vezetõ Jászovics János községi vb-elnökhelyettes úgy intézkedett, hogy a község lakosságát „Munkástanács” megválasztására a délelõtt folyamán összehívatta. Az volt a feladata és a terve, hogy mintegy 32-36 tagú munkástanácsot választat meg és az általa kijelölt párttagokat és kommunistákat, a Hazafias Népfront híveinek a sorából a megbízható embereket válasszák meg. Október 28-án reggel Jászovics észlelte a községi tanácsházán bekövetkezett rongálásokat és ezért arra határozta magát, hogy nemzetõrséget is állíttat fel, mert úgy ítélte, hogy a rend fenntartására nem lesz elegendõ a gávai rendõrõrsnek rakamazi kirendeltsége, mely 3 tagból állt. A nemzetõrséget fegyverrel akarta ellátni átment a szomszédos Tokaj községbe és a fegyveres testületektõl négy fegyvert kért és kapott a nemzetõrség számára. A délelõtti órákban Rakamazon több száz fõs forradalmi tömeg a községházához vonult, lelkesen tüntettek, és a következõket skandálták: „ruszkik mars ki, le a vörös csillaggal”. A felvonulók a községháza udvarán „Forradalmi Bizottságot” választottak, megalakult a községi munkás tanács a vezetõjének Pózer Mihály volt jegyzõt a távollétében választották meg. Küldöttek mentek érte a déli órákban és kérték, hogy foglalja el a munkástanács elnökségét. A munkástanács tagjainak a nép a következõket jelölte: Héri Zoltán, Stomp István, Tomasovszki András, Perger Fülöp, Hambuer János, Márton József, Pásztor József, Durst Károly, Keller László, Herczegfalvi Péter. Pózer Mihály Pirint György gazdálkodót akarta a nemzetõrség parancsnokául megválasztatni. Azonban a „Munkástanács” a nemzetõrség vezetésével Sipos János gazdálkodót volt csendõrõrmestert bízta meg. A nemzetõrség tagjai voltak: Weisz István, Grünstein János, Hajdú József, Durst János, Filetóth János, Tilki Géza, Kaposvári György, Kiss Antal, Popik János. Kemenes István a Vegyes Ktsz dolgozója volt csendõr fõtörzsõrmester politikai nyomozói megbízatást kapott. A nemzetõrség feladatául azt jelölték meg, hogy a közrendet és a közbiztonságot õrizzék meg és a nemzetõrség parancsnokán keresztül a munkástanács, illetve elnökének a rendelkezésére álljanak. Jászovics Jánosa a déli órákban tért haza Rakamazra, ahol addig már megtörtént a „Munkástanács” megválasztása. Ez a munkástanács azonban másféle összetételû lett, mint amilyennek Jászovics elképzelte. A hozott négy fegyvert Pózer Mihálynak adta át, aki azt Sipos János nemzetõr parancsnoknak adta tovább. A nemzetõrség tagjait nem elõre választották meg. Esetenként kerültek felhívásra annak az elvnek alapján, hogy minden utcából a harminc éven aluli, katonaviselt egyéneket osztották be a nemzetõrségi szolgálattételre. A Munkástanács október 28-án elrendelte a fegyverek beszolgáltatását. Pózer Mihály kidoboltatta, hogy szolgáltassák be a vadászfegyvereket is. A lakosság 12 vadászfegyvert szolgáltatott be, amelyeket szintén a nemzetõrség részére osztott ki Pózer Mihály. A nemzetõrök nem személyileg voltak ellátva fegyverrel, hanem a mindenkor szolgálatban lévõk voltak birtokában a fegyvereknek. Írásbeli paranccsal házkutatást tartottak még október 28-án Serflek Ferencnél, akinél a házkutatás során egy légpuskát találtak és azt elvitték.

Október 29-én hétfõn Pózer Mihály kidoboltatta, hogy az 1956. évi tagosítás hatálytalan és a község lakossága foglalja vissza a tõle betagosított földet, amelyet a termelõszövetkezetnek adtak át. A Földmûvelésügyi Minisztérium 1956 május 21-i utasítása szerint Rakamaz községben is tagosítást kellett végrehajtani, ami azt jelentette, hogy a jobb földeket elvették és ez a lakosság nagyarányú tiltakozásához vezetett. A dobolás eredményeként erõszakoskodás nem történt. A tagosított földekhez senki nem nyúlt A rakamazi gazdák Keller Mártont, Héri Zoltánt és Krakonperger Mártont bízták meg, hogy minden lehetõ fórumon képviseljék az érdekeiket. A Kisgazdapárt is újjászervezõdött Keller László, Herczegfalvi Péter és Hambuer Péter vezetésével. Durst Károly rakamazi tanár munkástanácsi tag képviselte Rakamazt a járási forradalmi bizottságban. Pózer Mihály felhívatta a három Rakamazon szolgálatot, teljesítõ rendõrt (Zórity Sándor, Czomba Balázs és Villás Gábor) a községházára és arra szólította fel õket, hogy lépjenek be a nemzetõrségbe, fegyvereiket pedig adják által a nemzetõrség használatára. A rendõrök, akik saját felettesüktõl azt az utasítást kapták, hogy fegyvereiket a munkástanács rendelkezésére bocsáthatják, átadták fegyvereiket, egyben azt jelentették ki, hogy a nemzetõrségben csak akkor teljesítenek szolgálatot, ha erre õket a rendõrségi felettes szervük utasítja. A munkástanács, és Pózer Mihály is úgy értékelte a községben végbement munkástanácsi választást, hogy ezzel a munkástanács veszi át a községi tanácstól a politikai hatalmat a község vezetésében. Hatalmi körükbe vonták az intézkedéseket és a községi tanács tagjainak és tisztviselõinek érdemleges, hatáskört nem hagytak. Pózer Mihály úgy rendelkezett, hogy a községi tanács tisztviselõi járjanak be hivatalukba. A pénzügyi elõadó Siroki József vigyázott a pénzre és a csekktömbre, és végezte a munkakörével járó munkáját.

A rakamazi Dohánybeváltó Üzemben az üzemi munkástanács elnökének Réthelyi László üzemvezetõ helyettest választották meg, aki fizetett munkaszüneti nappá nyilvánította november 1-ét. Megengedte az asszonyoknak az egy órás ebédszünetet, akik hazamehettek a gyerekeikhez, mivel nem volt tanítás. 1957. szeptemberében a rakamazi Községi Pártbizottság javasolta az ellenforradalmi cselekmények kivizsgálását az üzemben Réthelyi László, Kovács József, Keller Ferencné és Szilágyi István személyére.

A megyei Ügyészség vizsgálata szerint Rakamazon csak egy lövés dördült el október 29-én Czikó György a levegõbe lõtt, attól félvén, hogy bántani fogják a kommunistákat. Az ügyészségi vizsgálat a következõket állapította meg: Czikó György reggel azt a feladatot kapta, hogy teherautóval utazzon Tiszalökre, ahonnan liszt szállítmányt fog a teherautó hozni, s Õ vigyázzon erre a. szállítmányra. Czikó György úgy gondolta, hogy a sofõr az apósánál lakik és ezért annak lakására ment a sofõrt keresni. Minthogy nem volt a sofõr, várakozott. Ez idõ közben a vasútállomással szemben lévõ kocsmában verekedés tört ki az italboltvezetõ felesége, Horváthné arra kérte Czikó Györgyöt, akinek kezében volt a szolgálati fegyvere, hogy legyen segítségére. Czikó György riasztásul a levegõbe lõtt. Ezt meghallotta Sipos János a nemzetõrség parancsnoka, kiment a helyszínre, helytelenítette, hogy Czikó György a tömegben használta fegyverét, elvette tõle a fegyvert és Czikó Györggyel visszatért a tanácsházára. Az ott jelenlévõ Pózer Mihály ugyancsak helytelenítette Czikó György eljárását, amiért szabálytalanul használta a fegyvert, meg hogy nem oda ment, ahová küldötték, és meghagyta Czikó Györgynek, hogy estére a forradalmi tanács elõtt - ami az úgynevezett munkástanács volt - jelentkezzék. Az esti megjelenése alkalmával vádlott a munkástanács elõtt megrótta Czikó Györgyöt, amiért megszegte szolgálati kötelességét, mert szabálytalanul használta a fegyverét. A valóságban hiteles tanúk szerint Czikó György Kassai József szövetkezeti ügyvezetõt akarta lelõni. Mindezekbõl világosan látszik, hogy hogyan mûködött a megtorló és kíméletlen bolsevista ügyészségi eljárás.

 1956. október 30-án kedden a Munkástanács kiutasította Rakamazról Zórity Sándor rendõr õrmestert a korábbi rendõri magatartása miatt.

1956. október 31-én a Munkástanács Kemenes Istvánt bízta meg a nemzetõrség vezetésével. A délelõtti órákban felfegyverkezett miskolci diákok a miskolci „Diákparlament” tagjai jelentek meg a rakamazi községházán és azt kérték Pózer Mihály elnöktõl, hogy küldjön ki velük egy embert Serflek István lakására, s elõadták, hogy házkutatást akarnak tartani Serflek Istvánnál, valamint azoknál a Tokajban szolgálatot teljesítõ ÁVH-soknál, akik Rakamaz községben laknak: Kónya Ferencnél, Kormány Andrásnál és Tóth Ferencnél. Pózer Mihály elnök a jelenlévõ Sipos Jánost, utasította arra, hogy menjen a miskolciakkal házkutatásra. Sipos János és a miskolci fegyveres személyek el is mentek Serflek István lakására. Ott házkutatást tartottak. A házkutatás során azt követelték, hogy id. Serflek Ferenc, illetve a jelenlévõ Serflek István adja ki Serflek István testvérét, aki az ÁVH-nál teljesített szolgálatot. Nem adtak hitelt Serfiek István azon kijelentésének, hogy az ÁVH-s testvére nincs otthon és õ egyedül érkezett haza. A keresett személyt azonban természetesen nem találták. Délelõtt 11 óra tájban abbahagyták a kutatást és Serflek Istvánt felkísérték a községházára. Egy dossziét is hoztak magukkal Serflek István irataival (amit november 4-e után visszakapott). Serflek Istvánt a községházán két óránként váltott fegyveres nemzetõrökkel õriztették. Serflek Istvánt Kiss Antal rakamazi nemzetõr egy tíz évvel azelõtti harag miatt háromszor balkézzel arcul ütötte, „szabadság elvtárs felkiáltással”. Este 9 óra tájban a nemzetõrség parancsnoka, Kemenes István hallgatta ki Serflek Istvánt. Érdeklõdött politikai tevékenysége felõl és arra akarta bírni, hogy hívja össze egy gyûlésre a helybeli összes kommunistát, mert õ beszélni akar velük. Serflek István megtagadta ezt. Ezt követõen, este 1/2 10 óra tájban Serflek Istvánt szabadon bocsátották. Tóth Ferencet a legveszélyesebb ÁVH-st 48 óráig tartották fogva. November 4-én engedték el, amikor megjelentek a szovjet páncélosok, és katonák.

1956. november 4.-e után Rakamaz történelmének a legsötétebb idõszaka kezdõdött el. Hiába írt a Megyei Bíróság elnöke 1957-ben az Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy a megyénkben fegyveres ellenállás és összetûzés nem volt és a kis méretû szervezett megmozdulás, amely a szovjet emlékmûvek és vörös csillagok lerombolását okozta miskolci ellenforradalmárok vezetésével ment végbe. Mindezek ellenére iszonyú volt a megtorlás, és a legtöbbet a rakamazi németek szenvedtek. Virányi (Weisz) László, Smid Ferenc és Hercegfalvi (Hekmann) Péter belehaltak a kínzásokba.

1956. november 6-án Pózer Mihály elnök Szloboda Péter vb-elnöknek átadta a hatalmat a vezetést. A nemzetõrség megszûnt, de a munkástanács még november végéig mûködött. 1956. november 30-án 10 órakor Rakamaz Község Tanácsa Végrehajtó-bizottságának az ülésére került sor Sztloboda Péter vb-elnök vezetésével. A Munkástanácsot Filetóth János, Tomasovszki András, Perger Fülöp, Hambuer János, Márton József és Pásztor József képviselte. Igazolatlanul távol maradt Filetóth László vb-tag és Pózer Mihály a Munkástanács elnöke. Az ülésen a következõket tárgyalták: az adófizetések beindítását, az engedély nélküli fakitermelés megakadályozását és a mezõõrök újraválasztását, beszámoló hangzott el a kultúrház építésének az állásáról. 1957. március 31-én Rakamaz Község Tanácsa a tanácsülésen elítélte az 1956. október 23-a után lezajlott ellenforradalmi eseményeket és a bizalmat megvonva törölték a tanácstagok soraiból a következõket: Tóth Mihály, Héri Zoltán, Hercegfalvi Péter és Stomp István. 1957. január 9-én tartóztatták le Sipos Jánost, Kemenes Istvánt, Hajdú Józsefet, Kerekes Józsefet, Csengeri Zsigmondot, Hart Andrást és Kerekes Károlyt aki a büntetõ eljárás ideje alatt öngyilkosságot követett el. Budapesten 1957. szeptember 14-én a Legfelsõbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétellel elkövetett bûntett miatt Sipos János szabadságvesztés büntetését hat évi börtönben, Kemenes István szabadságvesztés büntetését nyolc évi börtönben állapította meg. Hajdú József a népi demokratikus meggyõzõdés miatt gyûlöletre izgatás által elkövetett bûntettben a nyíregyházi megyei bíróság felmentette és ezt a Legfelsõbb Bíróság nem bírálta felül. 1957. november 19-én a nyíregyházi megyei bíróság Csengeri Zsigmondot hat hónap és Kerekes Józsefet négy hónapi börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend ellen izgatás bûntette miatt. Az ítéletet Budapesten a Legfelsõbb Bíróságnak az 1958. július 7-én megtartott fellebbezési tárgyalása helyben hagyta. 1958. február 3.-án nyíregyházi megyei bíróság Hart Andrást a népi demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bûntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte, az ítélet az érdekessége miatt teljes egészében közlöm:

47/b. Nyíregyháza, 1958. február 3.

 A NYÍREGYHÁZI MEGYEI BÍRÓSÁG ÍTÉLETE HART ANDRÁS PERÉBEN

A nyíregyházi megyei bíróságtól. B.III.967/1957-12. szám. A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A nyíregyházi megyei bíróság a Nyíregyházán 1958. február hó 3-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következõ ítéletet: H a r t A n d r á s vádlott, - aki 1917. augusztus hó 6-án született Balsa községben, rakamazi lakos, magyar állampolgár és anyanyelvû, nõtlen gyümölcs- kertész, a felszabadulás elõtt is gyümölcskertész volt, katona volt, 5 elemit végzett, vagyontalan, apja: János, anyja: Petró Marcelli, bûntetve volt, bûnös 2 rb. népi demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bûntettében. Ezért a megyei bíróság Hart András vádlottat az enyhítõ szakasz alkalmazásával I (egy) évi börtönbüntetésre, mint fõbüntetésre, ezenkívül a szülõi felügyelet kivételével a törvényben felsorolt állampolgári jogainak gyakorlásától 3 (három) évi idõtartamra történõ eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítéli. Köteles a vádlott az eddig felmerült 324 Ft 20 fillér bûnügyi költséget, valamint az ezután netalán felmerülõ bûnügyi költséget az állam részére megtéríteni. Indokolás: A megyei bíróság a vádlott, valamint a kihallgatott tanúk vallomása, a csatolt okiratok és í tárgyalás egyéb adatai alapján az alábbi tényállást állapította meg: Hart András vádlott szegényparaszti családból származik. Apja dohánykertész volt és 1 hold földdel rendelkezett. A vádlott még a felszabadulás elõtt kertészeti középiskolát végzett,*/ Kecskeméten a kétéves kertészképzõ iskolát végezte cl/ majd kertész lett. A felszabadulás után egy ideig a fm. szövetkezet alkalmazásában állott, többnyire azonban, mint önálló kertész mûködött. Jelenleg a rakamazi községi tanácsnál %-os alkalmazásban áll. Nõtlen, gyermektelen, bûntetve egy ízben volt, 1955-ben izgatás bûntette miatt 6 hónapi börtön büntetésre. Hart András vádlott meglehetõsen italozó természetû egyén. Ilyen alkalmakkor izgága, kellemetlenkedõ magatartást tanúsít, 1955-ben izgatási cselekményét is jórészt az ital hatása alatt követte el. 1956. október 25-én vagy 26-án a vádlott éppen Budapestrõl érkezett haza, ahová a Szövetkezet részérõl almát szállítottak. A vádlott ekkor is meglehetõsen italos volt és nagyhangon berontott a tanácsházára, s ott ezt kérdezte: „Budapestrõl jöttem, kivel lehet okosan tárgyalni?” A tanácsházán ekkor többen tartózkodtak és Mészáros István vb-titkár kijelentette, hogy itt van Sz. Nagy László a községi pártbizottság titkára és vele beszélhet. Hart ekkor bement Sz. Naggyal a tanácsháza belsõ szobájába õs azt mondotta, hogy ki szeretné fejezni a részvétét a budapesti eseményekkel kapcsolatban, majd hozzátette, hogy együtt érzünk a budapesti szabadságharcosokkal, és felvonulást kellene a községben szervezni. Olyanokat is mondott, hogy a Minisztériumból jön és nála vannak a „papírok”. Sz. Nagy nem akart belemenni a felvonulás szervezésébe, mire a vádlott vagy 15 percig vitatkozott még vele, majd kezet fogtak és Hart András eltávozott. A vádlott ekkor meglehetõsen ittas állapotban volt. Ugyanezen a napon a vádlott Kassai József szövetkezeti ügyvezetõ elõtt kijelentette: „Megkezdõdött a forradalom, vége a kommunizmusnak, te is le fogsz bukni!” Ugyanezen a napon a vádlott ittas állapotban bement az iskolába és követelte, hogy az iskolás gyerekek is vonuljanak fel. Ebbõl azonban nem lett semmi. Ezen a napon a délelõtti órákban megkezdõdött a községben a felvonulás, amelynek során a vádlott a felvonulók mellett haladt és ütemesen diktálta a jelszavakat: „Mars ki ruszki.” Többeket hívott is a felvonulásra, így Mészáros vb titkárt is, majd a munkástanács megválasztásakor egyes neveket õ kiabált be a megválasztandók közé. Ezt követõen pár nap múlva a vádlott egy 6-7 fõnyi részeges csoporttal együtt haladt a vasúti sín mellett, akik között a vádlott is ott volt. A csoportból kommunistaellenes jelszavak hangzottak el, és arról beszéltek, hogy mennek a földmûves szövetkezethez a vörös csillagot leverni. 1956. november hó 4-én követõ napokban, amikor a vádlott tudomást szerzett a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról, a vádlott a rakamazi italboltban meglehetõsen ittas állapotban kijelentette: „1 Ft a krumpli lángos, le van szarva Kádár János!” 1957 tavaszán - közelebbrõl már meg nem határozható idõpontban a vádlott a korcsma elõtt megszólította S. Nagy László párttitkárt, és a következõ szavakkal vonta felelõsségre: „Hallom, maga a kommunista titkárságon kihozott engem, hogy ellenforradalmár voltam!” Végül 1957. augusztus havában - közelebbrõl már meg nem határozható napon - a vádlott ismét meglehetõsen ittas állapotban kiabálni kezdett a földmûves szövetkezet elõtt: „Piszkos kommunisták, senkiháziak, börtöntöltelékek, csavargók, Ti akarjátok az országot vezetni?” Még olyanokat is mondott, hogy falucsúfjai, mocskosok, aljasok mert, hogy Kassai és Sz. Nagy írták az õ ellenforradalmi bûncselekményeire vonatkozó jegyzõkönyvet. Mindenáron be akart jönni a földmûves szövetkezet irodájába és telefonálni akart a rendõrségért, de az ott lévõ szövetkezeti dolgozók megakadályozták ebben. A megyei ügyészség a vádlottat 2 rb. izgatás bûntettével vádolta. A vádlott nem érezte magát bûnösnek. Védekezése szerint ittassága miatt nem emlékszik arra, hogy mit mondott 1956. október hó 25-én a tanácsházán. Azt beismerte, hogy részt vett a felvonulásban 5 ott a Kossuth-nótát énekelte, tagadta azonban, hogy a felvonulást õ szervezte volna, vagy azon ellenforradalmi jelszavakat kiabált volna. Tagadta azt is, hogy Kassai elõtt, vagy egy részeges csoportba vegyülve kommunista ellenes kijelentéseket tett volna õs arra sem emlékezett, hogy nov. 4-e után az italboltban a Kádár-kormányra, illetve annak elnökére becsmérlõ kijelentést tett volna. Végül tagadta, illetve arra sem emlékezett, hogy akár 1957 márciusában akár pedig 1957 augusztusában Kassait ás Sz. Nagyot becsmérelte, illetve fenyegette volna kommunista magatartása miatt. A megyei bíróság azonban a vádlott védekezését nem fogadta el. Az 1956. október hó 25-én a tanácsházán lezajlott eseményeket Sz. Nagy ás Mészáros vb- titkár egybehangzóan igazolták. K. József határozottan vallotta továbbá, hogy a vádlott elõtte az ellenforradalom alatt durva izgató kijelentéseket tett, a Kádár- kormányra vonatkozó nyilatkozatát pedig K.-n kívül a teljesen érdektelen H. Mihály italboltvezetõ is igazolta. Azt, hogy a felvonulást a vádlott is szervezte arra M. Istvánon kívül Ó. László igazgató tanító is hitelt érdemlõ vallomást tett, aki szerint a vádlott még az iskolás gyermekeket is mozgósítani akarta a felvonulásra. Vádlottnak a részeges csoportban való részvételére ás az 1957. márciusi kijelentéseire ugyancsak Sz. N. László tett vallomást, azonban - bár õt a vádlott már több alkalommal durván megsértette kommunista mivolta miatt - az õ vallomása teljesen megbízható. Semmi adat nem merült fel arra, hogy õt a harag, vagy más indulat fûtené a vádlott ellen, sõt vallomásának nagy részét más bizonyíték is alátámasztotta. Elfogadta tehát a megyei bíróság mindenben Sz. N. vallomását és a vádlott bûnösségét e vádpontokban is megállapította. Végül a vádlott 1957 augusztusában kb. 15 percen át tartó izgató kijelentéseit számosan hallották, és csaknem egyezõen adták elõ, s így a megyei bíróságnak azok megtörténtérõl sincsen kétsége. - Lehet, hogy a vádlott az említett alkalmakkor erõsen ittas volt, erre a tanúk vallomásában komoly, megbízható adatok is merültek fel. Kizárt azonban az, hogy öntudatlanságig ittas lett volna, mert kijelentései és cselekedetei minden alkalommal logikusak, következetesek voltak, s így a BHO. 189 pontjának alkalmazása szóba sem kerülhetett. A vádlott az 1956. évi ellenforradalom alatt több ízben egységes akarat elhatározásból fakadóan rövid idõközökkel egymás után követte el cselekményeinek egy részét. Bûn cselekményei másik csoportját az 1957. márciusit ás augusztusit - viszont már más motívum hatása alatt tette, nevezetesen azért, mert tudomására jutott, hogy Sz. Nagy László ás Kassai õt az ellenforradalmi magatartása miatt a Pártnál ás a hatóságoknál feljelentette. Bûncselekményei tehát két csoportra oszthatók, s mivel azok - különösen az 1956. októberi õs az 1957. augusztusi - idõben is igen távol esnek egymástól, ás azok motívumai is részben eltérõek, a megyei bíróság a vádlott cselekményeit 2 rb. mindkét esetben folytatólagosan elkövetett BHÕ. 2. p. alpontja szerinti izgatás bûntetteként minõsítette. A vádlottat valamennyi tanú erõsen italozó, izgága, kellemetlenkedõ embernek jellemezte. A tárgyalás egyéb adatai, és a korábbi büntetésével kapcsolatos bûntetõ iratok is erre mutatnak. A vádlott már három ízben volt büntetve, köztük legutóbb ugyancsak izgatás bûntette miatt egy enyhébb szabadságvesztés büntetésre. A tények azonban arra mutatnak, hogy mindezek a büntetések nem töltötték be a kellõ nevelõ hatásukat. A vádlott tovább is italozik, és ennek során újabb bûncselekményeket követett el. Mindez személyének fokozott társadalmi veszélyességére mutat. Súlyosbító körülményként a megyei bíróság a büntetett elõéletén kívül a halmazatot ás folytatólagosságot is értékelte, enyhítõ viszont az, hogy a vádlott józan állapotában rendes szorgalmas dolgozó, akinek a munkájával a földmûves szövetkezet vezetõsége is meg volt egyébként elégedve. Alkalmazhatónak találta vele szemben a megyei bíróság a Btá. 51. (2) bek. dJ pontját ás fõbüntetését 1 évi szabadságvesztésben, állapította meg. Mivel azonban a vádlott ezúttal már másodízben követett el izgatást népi demokratikus államrendünk alapintézményei ellen, a megyei bíróság Õt - a szülõi felügyelet kivételével - a Btá. 40. * (2) bek-ben felvett állampolgári jogainak gyakorlásától 3 évi idõtartamra eltiltotta. A bûnügyi költségekre vonatkozó rendelkezés a Bp. 244. * (1) bekezdésén alapszik. Nyíregyháza, 1958. február hó 3-án.

1957. február 14-én letartóztatták, Pózer Mihályt. Budapesten 1958. február 24-én a Legfelsõbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bûntette miatt egy év és hat hónap börtönbüntetést kapott. 1957. május 27.-én letartóztatták Kiss Antalt. A nyíregyházi megyei bíróság a népi demokratikus meggyõzõdés miatt gyûlöletre izgatás által elkövetett bûntettben egy év börtönbüntetésre ítélte.

   Büszkék lehetünk az 1956. október 26.-án kitört forradalmunk tisztaságára, példát mutattunk a világnak a nyugalmunkkal és a renddel. A Kádár-rezsim hazugsággépezete azt találta ki, hogy Rakamazon a kommunistákat kalapáccsal, járomszeggel és borotvával bántották a terrorcselekményeket elkövetõ fasiszták. A fehérterror legfõbb irányítójának Márton József fasiszta katonatisztet nevezték meg, akit 1956. decemberében kegyetlenül megkínoztak, az arcáról soha nem tûntek el a bántalmazások nyomai. A Márton József könyvelõ ellen indított nyomozást a Szabolcs-Szatmár Megyei Ügyészség 1957. június 26-án kénytelen volt megszüntetni - bizonyíték hiányában.

A SZABOLCS-SZATMAR MEGYEI ÜGYÉSZSÉG HATÁROZATA MÁRTON JÓZSEF RAKAMAZI LAKOS ELLEN INDÍTOTT NYOMOZÁS MEGSZÜNTETÉSÉRÕL

 Határozat a nyomozás megszüntetésérõl. Népi demokratikus államrend elleni szervezkedés bûntette miatt Pózer Mihály és társai (Kiss Antal, Márton József) ellen indított bûnügyben. Az 1957. június 12-én indult nyomozás adatait szerint Márton József a fenti két társával együtt 1956. október havában az ellenforradalomban aktívan tevékenykedtek, házkutatásokat eszközöltek és letartóztatásokat hajtottak végre. Arra törekedtek, hogy a község nyugalmát zavarják és a hatalmat a községben a maguk illetve az osztályidegen elemek kezére juttassák. A községi tanács volt vezetõit leváltották, a vezetéstõl megfosztották, és a rendõrörs tagjait mint fegyveres testület tagjait lefegyverezték. A fenti cselekmény a BHÖ. 1. pontjában felvett népi demokratikus államrend elleni szervezkedés bûntettét valósítja meg. Márton József a fenti bûncselekmény elkövetésében aktívan nem vett részt, hanem mint beválasztott munkástanács tagja állandó jegyzõkönyvvezetõje volt az ellenforradalmi tanácsnak. A feladata annyi volt, hogy az elhangzottakat jegyzõkönyvbe foglalja, valamint ennek az adminisztrációs munkáit elvégezze. Ennek az alapján azt fektette papírra, amit az ellenforradalmi tanács határozott, vagy éppen amit mondott. A tanúk vallomása szerint egyéb tevékenységei nem voltak. Megszövegezte azt a dobolási szöveget, amely kimondotta, hogy az 1956. év második felében végrehajtott tagosítás hatályát vesztette. Ezt is azonban az ellenforradalmi munkástanács utasításai szerint és határozata szerint szövegezte meg és Írta le. A házkutatások(ban) és letartóztatásban nem vett részt, hanem azt más személyek éspedig a fent jelzettek eszközölték. A fentiekre tekintettel úgy határoztam, hogy Márton József aki (1915. december 27-én Rakamaz községben született, anyja: Stomp Mária, apja: Márton Mihály, nõs: Borbély Máriával, vagyontalan, könyvelõ foglalkozású, büntetlen elõéletû, Rakamaz Felszabadulás utca 2. szám alatti lakos) terhelttel szemben a BHO. 2. pontjában felvett népi demokratikus államrend elleni szervezkedés bûntette miatt indított nyomozást a Bp. 133. (1) bek.. b. alpontja alapján bizonyíték hiányában megszüntetem. A jelent határozatban értesítem Márton József rakamazi lakost (terheltet).

A vidékünkön a községeket a járási és megyei forradalmi bizottságokban általában pedagógusok képviselték. Tiszalökrõl Görbedi Miklós, Rakamazról: Durst Károly, Timárról: Nagy Tibor igazgató, Szabolcsról: Zombori István, Balsáról: Tóth József. A járásunkban, a forradalmi bizottságokban összesen 286 fõ volt és ebbõl 32 fõt vontak felelõsségre. Börtönbüntetést kapott: 25 Fõ. Közbiztonsági õrizetbe helyeztek 4 fõt. Rendõri felügyelet alá helyeztek 3 fõt. A járásunkban aktív forradalmi tevékenységet kifejtõ forradalmi bizottságok tagjainak szociális megoszlása: csendõr 11 fõ, hivatásos Hortysta katonatiszt 3 fõ, volt fõjegyzõ 1 fõ, volt fasiszta pártvezetõ 1 fõ, papok 1 fõ, földbirtokosok 1 fõ, kulákok 20 fõ, kisiparosok 5 fõ, értelmiségi 13 fõ, munkás 7 fõ, paraszt 60 fő. 


 Részletek Perényi Márton: 925 éves Rakamaz című dolgozatából

Rakamaz, 1992. 139-145. oldal

   „1949-ben mikor már a kommunista párt az egyeduralmat megszerezte megindult a kulákok elleni harc. A listára került egyénekre ráállították a rendőröket. Pénz büntetésben részesültek, ha az utca, járda, udvar nem volt elseperve, a kutya nem volt megkötve, nyáron a tűzoltó víz hiányzott stb. Magas békekölcsön jegyzésére kényszeríttették a kulákokat, addig szorongatták durva hangon a nyíregyházi elvtársak még csak alá, nem írták. 1950-ben újabb módszert hoztak az adózás terén a kulákok részére. Nem vették figyelembe, hogy van e miből, hanem kényszeríttették hízott sertés beadására, ha ezt teljesítette újabb beadást követeltek. Mindezeket kiegészítették zsír és tojás ezerszámra való beadásával. Mindezeknek a beszolgáltatásoknak csak azok a kulákok tudtak eleget tenni, akik jószágállománnyal vagy almással rendelkeztek. Azokat a kulákokat akiknek tartalékuk nem volt megvásárolni sem tudták, Úgy börtönbüntetésre ítélték. Sokan azzal, hogy nem lehet úgysem eleget tenni a újabb ős újabb követelésnek, el sem kezdték a beadást. Többek között Jung Jánost a tojás beadásának nem teljesítése miatt több évi börtönbüntetésre ítélték és összevasalva Sopronkőhidára vitték. A mészárosokat e. fekete vágásért ítélték el és az állami építkezéshez munkára vitték őket. 6 sorköteles kulák ifjút bevitték munkaszolgálatra, Veszprémben az állami építkezésen kényszermunkásként dolgoztatták őket.    1953 nyarán Nagy Imre véget vetett a törvénytelenségeknek, megszünteti a beszolgáltatást és megnyitotta a börtönöket.

 A rakamaziak az 1956-os forradalomból azzal igyekeztek részt venni, hogy élelmiszer szállításával a hősies ellenállásukat honorálják. Az örömüket abban nyilvánították ki, hogy a községháza udvarán elégették a beszolgáltatási papírokat. itt is mint az ország összes településein elnököt kellett választani. Pózer Mihály volt jegyző személyében állapodtak meg. Ezt követően kb. 100 ember a lakására vonult és közölték az elhatározásukat és ő igent mondott. Eleget is tett a feladatának mivel egy rakamazi polgárnak sem esett bántódása. Ezt a humánus viselkedést a szovjet bérencek szigorú megtorlással honorálták. Mikor már biztonságban érezték magukat megkezdődött a megfélemlítés ideje, 1957 tavaszán Pózer Mihály elnököt letartóztatták és több évre elítélték. Ugyancsak letartóztatták és több évi börtönre ítélték Sípos János, Kemenes István volt csendőröket. A helybeli kommunisták rendőrséggel karöltve működésbe léptek. Mivel bűnösöket nem állíthattak elő, így csak a személyi bosszút elégíthették ki. Ugyanis az előállítottak között voltak fodrászok, kulákok és katonatisztek. A letartóztatottak több mint tízen voltak. Ugyanennyi civil ávós botokkal felszerelve, a helybeli rendőrökkel megerősítve várták az áldozatokat. A már begyakorolt módszer szerint a falhoz fordítva terpeszállással, hogy az alsó testrészükhöz is hozzáférjenek. Kapóra jött a Csehszlovákiától frissen kapott gumibotok kipróbálása, összehasonlításul a saját botjukat is használták. Ha az áldozatok a fejüket feléjük fordították, gondoskodtak arról, hogy még egyszer meg ne tegyék. Az ütlegelők bírták, hiszen minden áldozatra jutott egy belőlük és a másik szobában italozás közben meg is tárgyalhatták a módszerüket, egyes személyek gyengeségén még szórakozhattak is. A két napos kínzás a budapesti ávósok tudomására jutott és megjelent Filó őrnagy felmentő csoportjával és leállította az úgynevezett kihallgatást. Utána még Nyíregyházán két hetet börtönben töltöttek. Virányi László volt százados, rakamazi kulák aki a Rákosi időben a jó gazdálkodása folytán eleget tudott tenni a beszolgáltatásnak, ezáltal a börtönt is megúszta, de a kínzás következtében hazaérkezése után másnap meghalt. Nem sokkal később Smid Feremc és Hercegfalvi Péter földművesek meghaltak, Kerekes László fodrászt lelkileg tönkretették és felakasztotta magát. A gumibotok jól vizsgáztak és a félelmesítés is sikerült. Márton József volt zászlós még ma is nyomait viseli. Rakamaz község békés forradalma ellenére is megkülönböztetett könyörtelen bosszúban részesült. Ez a kivételes bánásmód ismét a német származásra vezethető vissza.

Az 1956. nov. 4-i szovjet invázió az újonnan alakult Magyar Szocialista Munkás Párt első titkárává Kádár Jánost tette meg. A párt a kék ávós katonai szervezetet feloszlatta. Az úgynevezett államvédelmi katonaság gerincét képező egyéneket a párt az akkor megalakult - esetleg még fellobbanó erőknek a megfélemlítés céljából alakított - karhatalmisták /Kádár húszárok/, majd ennek a szép munkának az elvégzése után civil ruhába öltözött rendőrnek osztották be őket. Ezek közül került ki az a csoport, akik a négy ártatlan rakamazi ifjút agyonverték.

A forradalom megtorlásával megfélemlített magyar állampolgárok kiengesztelésük céljából igyekeztek az életszínvonalat emelni munkaalkalmak megteremtésével és a bérek emelésével. Kádár sokat hangoztatott szavai is e célt szolgálta “aki nincs ellenünk az velünk van.” A nyugatiak ezt a korszakot gulyás kommunizmusnak nevezték. 1963-ban az ENSZ nyomására amnesztiát kaptak a forradalom miatt bebörtönözöttek és az internáltak részére, de már mindezekben a kedvezmények nem részesülhettek a kivégzettek és agyonvertek. Nagy tehermentesítést jelentett az országnak a véget soha nem érő jóvátétel leállítása. A mezőgazdaság államosítása élelmezési biztonságot adott a kormánynak. Így megindulhattak a beruházások és a gyárak is nagy kapacitással, dolgoztak, hiszen a szovjet piac minden árumennyiséget befogadott. Az olcsón megkapott magyar árukat a világpiacra való továbbításával nagy profitra tett szert.

 


Dr. Fazekas Árpád: Rácz István emlékezete

56-os mártírok és hõsi halottak a nyíregyházi Északi temetõben Solymosi Ferenc, 21 éves honvéd (post morten hadnagy) 1956. nov. 4- én a szovjet agresszió áldozata lett, Debrecenben a Sámsoni úti laktanya õrzésekor. Temetése csak 1956. nov. 11-én volt, de még mindig igen nagy forradalmi szimpátia mellett. Nyugszik: a III. parcella díszsírhelyén (Dr. Domján Elek evang. püspök és Dr. Westsik Vilmos akadémikus sírhelye között). Figyelemre méltó a hõsi halott Solymosi Ferenc sírkeresztjének a felirata: „Szemünk fénye voltál Szerettél bennünket, Eltemettük veled Minden reményünket.” Azóta már a Szülõk meghaltak. Tény azonban, hogy az apa: a rakamazi sváb Schemnitczky Mihályból 1943-ban névmagyarosítással Solymosi Mihállyá változott, késõbbi kétszeres sztahanovista mûvezetõ, a forradalom idején az SZÁÉV nagy befolyású munkástanácsnak elnöke lett. Forrás: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI III. TANULMÁNYOK 10. Dr. Fazekas Árpád: Rácz István emlékezete Nyíregyháza 1956 — 2001.

Kovácsné Tóth Eszter riportjai

Filetóth János

  1956. október 23. Kitört a forradalom. A felkelők 16 pontban adtak hangot követeléseiknek, ezek betartatásának egyik eszköze volt a Nemzetőrség. Fő erejévé a felkelő-szabadságharcos csoportok váltak, melyek közreműködtek a október 28-ai kormányprogram végrehajtásában, a közrend megteremtésében, és a forradalom vívmányainak megvédésében.

 Rakamazon is volt 1956-os forradalom, itt is voltak nemzetőrök. Filetóth Jánossal beszélgetek, aki a Nemzetőrség helyi tagjaként aktív részese volt a szabadságharcnak.

- Hogy kezdődött a forradalom itt nálunk Rakamazon? -Nagyon régen történt az egész, nem emlékszek pontosan az eseményekre, de arra igen, hogy olyan volt az a nap, mint egy ünnep. Emelkedett hangulatban voltunk, örültünk rettenetesen. -Felmentünk a tanácsházára, ami most az idősek otthona, ott megválasztottuk a parancsnokokat. Ez volt az első összejövetel. Kiabáltuk be a neveket, akiket szerettünk volna vezetőnek. Pózer Miska bácsit nagyon akarta mindenki, az ő nevét kiabálták a legtöbben. -Megválasztottuk a nemzetőrség parancsnokait, és a jegyzőséget. Ha létszámot kell mondani, akkor úgy 300-an, 400-an lehettünk. Tele volt a községháza udvara. Általános vélemény volt, hogy akik régen voltak a csendőrök Rakamazon, azok legyenek a parancsnokok. Ez volt ugye Kemenes István, ő nagyon reális ember volt, a helyettese pedig Sípos János lett. -A csendőrség ekkor már vagy 11 éve megszűnt, de ők ott olyan jó munkát végeztek, hogy nagyon elégedettek voltunk velük. Ezek után felvonultunk a Kossuth szoborhoz, ahol elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot, és meghallgattunk egy ünnepi beszédet. Mondhatom, nagyon megható volt.

-János bácsinak mi volt a feladata, mint nemzetőrnek? -A gyűlés után kaptunk üzenetet, hogy menjünk fel, és megalakult a helyi Nemzetőrség. Párosával, egyszerre két embernek kellett szolgálatban lenni, 12/24-es osztásban. Ott mindenki úgynevezett parasztember volt, gazdálkodó, és akkor még rengeteg mezei munka is akadt. -Az otthoni dolgunkat sem lehetett elhanyagolni, de a nemzetőri feladatot sem. A 12 órát vagy éjszaka, vagy nappal kellett teljesítenünk, helyt kellett állni, de a váltási időt nem tartottuk pontosan. Otthon mindenki tele volt munkával, voltak jószágok, azt meg kellett etetni, hajnalban is, délután is. Igazából sosem találkoztunk a kollégákkal, de a tőlünk telhető módon tettük a dolgunkat. -Amikor befejeztük a szolgálatot, akkor le kellett adni a puskát, a két darab golyóval. A saját biciklinkkel köröztünk a faluban. -A lényeg, hogy igazából, komoly esemény ez alatt a két hét alatt kétszer ha történt. Tilki Gézával teljesítettem szolgálatot, nekünk a kül-vég volt kiadva, a buji út, ezeket a részeket kellett bejárni. Egyszer egy lopás esett meg, valahol a buji út sarkán, telefonon kapta a parancsnokunk a hírt hogy elloptak a füstölőről egy disznót. Oda éjszaka kellett kimennünk, és felmértük a kárt. Elemlámpákkal világítottunk, de zsiványokat már nem találtunk. -Hanem egy másik dolog is történt, amiből egy nagyon érdekes eset fog kisülni. Ez nappal volt, akkor is Gézával voltunk, ő volt az állandó párom. -Kemenes István kiadta, hogy menjünk ki, mert most kapta a telefont, hogy a Kassai József párttitkárt le akarják lőni az ÁFÉSZ-irodában. Az akkori ÁFÉSZ-iroda ma vendéglő, az állomással szemben található. -Akkor ez egy L alakú ház volt, egy ajtaja volt, azt rugdalta meg lövöldözte egy ember, aki meggyőződéses kommunista volt. -Kiabált, hogy megöli a párttitkárt. Persze nagyon részeg is volt. Kassai meg bezárkózott a pártirodában. A támadó a kapuban is lövöldözött, de nem tudott bejutni, és nekünk adták ki a parancsot, hogy akadályozzuk meg a vérontást. -Hát ugye kimentünk az állomásig, én ismertem az elkövetőt, és kérlelni kezdtem, hogy fejezze be. Mondtam neki, gondolja át, ha meglövi a párttitkárt, akkor statárium van, mert őt is kivégzik. Először azt mondta, ne menjünk közelebb, mert minket is keresztüllő, majd addig-addig beszéltünk neki, hogy eljött velünk, és így átadtuk őt Kemenes Istvánnak, a parancsnokunknak. -Tehát megakadályoztuk, hogy ezt a párttitkárt agyonlője. Valami munkahelyi konfliktusa volt vele, a lövöldözős ember felesége ott dolgozott az ÁFÉSZ-nél, abból kifolyólag. De az egészben az volt a rendkívül érdekes, hogy az egyik kommunista akarta lelőni a másik kommunistát. -A feladatunk tehát pontosan az volt, hogy bejártuk a községet. A puskát keresztbe vettük a vállunkon, és mentünk. Egyébként itt végig csak az volt a jelszó, Kemenes István és Pózer Miska bácsi mindig azt mondta, hogy : „-Ne ítélkezzünk, nem szabad ítélkezni, mi nem arra vagyunk hivatottak, majd a törvény ítélkezik. Aki gonosz volt, vagy aki olyat cselekedett a néppel, azt majd a törvény megbünteti.”

 -Milyen volt a hangulat, mikor a szovjetek visszajöttek? -Hát az az valami szörnyű volt. Olyan rövid volt ez a két hét. Az ember szinte repesett közben. Aki nem élt a Rákosi-időben, az nem is nagyon tudja átérezni az akkori örömünket. Hogy milyen volt az, amikor még az első fiam megszületett, és ítélet időben mentem gyalog, hogy egy kenyeret tudjak szerezni. Mert mindent lesepertek a padról. Elvitték az utolsó szem búzát is a paraszttól.

-Voltak megtorlások? -A nemzetőröket névsor alapján tartották nyilván, a forradalom bukása után is e névsor alapján hívták be az embereket a rendőrségre és a bíróságra. Az volt az érdekes, hogy minket Tilki Gézával valaki kitörölt a névsorból, ezt csak most ősszel tudtam meg egy jegyzőkönyvből. Sokáig találgattuk ki lehetett az, én gondoltam a Géza sógorára is, aki akkor a cipőszövetkezetet elnökölte, hogy ő intézte el. Mert mindenkit cibálgattak, volt aki ült két hónapot, vagy hármat, de minket soha senki felelőségre nem vont. -De olyan is volt, hogy például Kiss Tóni bácsi egy kommunistát pofonvágott, ő aztán másfél évet ült azért a pofonért. -Pista bácsit, a parancsnokunk, két évet ült. Most hogy azt a jegyzőkönyvet átolvastam akkor jöttem rá, hogy érdekükben állt hogy mi ne szerepeljünk sehol, mert ha mi a bíróságon vallomást teszünk, az ÁFÉSZ-es eset kapcsán a lövöldözős ember ellen, akkor Kemenes Pista bácsi talán kevesebb büntetést kap. Hiszen azzal vádolták, hogy bántotta a kommunistákat, és esetünkből kiderülhetett volna, hogy pontosan megvédte még a párttitkárt is. Meg az is kiderült volna, hogy az egyik nagy kommunista emberük pártelnököt akart ölni. Tehát nem a forradalmárok, hanem a kommunisták lőtték egymást. Valószínűleg ezért lettünk mi törölve a nyilvántartásból, nehogy tanúvallomást tegyünk.

-Érzi a súlyát a történteknek? -Az az igazság, a 3 fiam sem tudta, hogy én ezzel foglalkoztam. Nem szívesen mondtuk senkinek, mindenki félt. A Rákosi-időktől maradt az emberben egy félelem, ami nagyon nehezen engedett még a forradalom után is. Volt itt Rakamazon ÁVO-s, nyolc is, egyébként ők nem rakamaziak voltak. Azok egyebet nem csináltak Rákosi alatt, mint hogy a parasztembereket éjfél körül felzörgették, ha egy szál szalmát talált az úton, és jegyzőkönyvezték, hogy ennyire meg ennyire fogják megbüntetni. Télen havat kellett söpörni. Állandó rettegés volt az életünk, ez nehezen kopott ki később is belőle. A forradalom viszont érezhető eredményekkel járt, megszűntek a kegyetlenkedések, és a beszolgáltatások is. És azt a boldogságot sose felejthetjük el, hogy Mi csináltuk, mi is csináltuk az 1956-os forradalmat.

 

Durst István Károly

 Tévében, rádióban igen sok szó esik 56-ról, de elsősorban a nagyvárosok kapcsán. A vidék elsúlytalanodik, pedig az itteni lakosságnak is jelentős része van 56-ban. Ugyanúgy örültek az eredményeknek, és ugyanúgy sírtak amikor a szovjet csapatok ismételt támadásba kezdtek november 4-én. Durst Károly beszélte el nekünk a Rakamazon zajló, helyenként megható történéseket.

-Kedves Károly bácsi. Hogy történt Rakamaz forradalma? -Azzal kell kezdenem, hogy én hőstettet nem vittem véghez. Csak a munkástanácsba mint második ember benne voltam, megválasztottak. Nagyon furcsán alakult akkor a helyzet. Éppen Gerő Ernőt hallgattuk a rádióban, amikor megszűnt az adás. Elindultam dolgozni, de már akkor érezhető volt valami a levegőben. -Ez 23-án volt, október 23-án, reggel. Miután beértem a munkahelyemre, beszaladt egy idegen, parancsokat osztogatva, hogy a gyerekek vonuljanak fel, csináljunk egy kis hajcihőt. De mi nem tudtunk semmiről semmit, csak hogy a Gerő Ernő beszéde igen idegesítő volt mindenki számára. -Így kezdődött. A gyerekeket szépen hazaengedtük, a tanárok is elmentek. Délután kinézek itt az útra, a ház előtt, hát látom hogy vonulnak fel az emberek. De olyanok, akiknek semmi közük nem volt 56-hoz, még később sem, ez volt az érdekes. Volt például egy lumpen ember, az vitte a zászlót, utána vagy 3-an vonulgattak.

 -Hogy bontakoztak ki az események? -Gyorsan átmentem az édesapámékhoz, majd elindultam az akkori tanácsházára. Látszott hogy történni fog valami, itt is ment egy ember, ott is ment egy ember. Ott már akkor összegyűlt egy igen komoly tömeg, ha Rakamazon tömegnek lehet nevezni 200-300 embert. Kiabáltak, hogy „új embereket választunk, új rendszert”. Magamról beszélve, egyszer csak hallom, hogy valaki bekiabálta a nevemet, és amit az egy tömegnél lenni szokás, adták szájról szájra. -„Jó, éljen, akkor Durst Károly, válasszuk meg őt is!” És kész. Hazamentem, gondoltam nem én lehetek az a Durst Károly, mert a teljes nevem Durst István Károly, amiben az István és a Károly már igen sok félreértésre adott okot. -Tehát hazajöttem, és hallgattam a rádiót tovább, addig, amíg megérkezett hozzánk a későbbi munkástanács elnöke, ő mondta, hogy nyugodjak meg, rólam volt szó a tanácsházánál. -Másnap reggel már felmentünk az akkori tanácshoz annak rendje-módja szerint, és vértelenül, minden durvaság nélkül átvettük -ha így lehetne mondani- a falu irányítását, a hatalmat. -Pózer Miska bácsi azelőtt jegyző volt, ő jött értem, neki szakmája volt a szervezés, közösen elosztottuk a feladatokat, megszerveztük, hogy a faluban rend legyen, és az is volt. Meg volt választva Márton Jóska bácsi a közbiztonság-parancsnok, én olyan titkár-féle voltam, Miska bácsi pedig az elnök. -Így folytak szépen a napok, vigyáztunk a rendre, hogy senkit ne bántsanak, továbbá hogy az élelmezés meglegyen, Miska bácsi mint szakmabeli, meg tudta ezt szervezni. Filetóth Gyuszi bácsinak volt egy kis teherautója, ő hozta Tiszalökről a lisztet, hogy a falu el legyen látva élelemmel, ilyen mindennapos feladataink voltak. De két hét alatt mi minden történhetett? -Aztán a rendőrség leadta a pisztolyát minden durvaság, minden kellemetlenség nélkül, az akkori tanácselnök, Szloboda Péter átadta a kulcsokat, de hát jóba voltam vele is. Nagyon érdekes volt, mert jött, és átadta a tanácsháza kulcsát, és mi szépen elkezdtük vezetni a községet minden különösebb hőstett nélkül. Közben persze zajlott minden, egyetemisták szaladgáltak, eljöttek hozzánk is, géppisztoly is volt náluk, kérdezték, hogy mi van? -Csak arra vigyáztunk, hogy rend legyen, ennivaló legyen, senki nem piszkált senkit. Én legalábbis így emlékszem. Eltelt ilyen alapon a két hét. Persze olyan apróságok voltak, hogy eljött a TSZ elnök, és kért engedélyt 6 disznóvágásra, mondtam neki hogy egyet kap, mert nem kell tönkretenni a községet azért mert zűrzavar van. De voltak egyéb feladataink is, be volt osztva még a telefonügyelet is.

-Milyen volt a keserű ébredés? -Így zajlott az élet, addig, míg november 4-én megérkeztek a szovjet tankok. Megálltak a kapu előtt –később sokat szoktam heccelődni vele, hogy énmiattam jöttek ide, de hát nem énmiattam jöttek- a lényeg, hogy nem tudtak tovább menni, mert a híd olyan gyenge volt, hogy nem tudtak ráhajtani. A régi tokaji-híd nem messze van tőlünk, hát előttünk leálltak. Még akkor is fölmentem a tanácsra, hogy biztos folytatjuk azt a munkát, amit elkezdtünk.

-Hogy viselkedtek az oroszok? -Mikor megjöttek az oroszok a tankokkal, sem szóltak bele semmibe, csak nevettek. Nem tudom miért voltak ideküldve, de nagyon nevettek amikor meglátták, hogy a tanácsháza előtt vadászpuskával ott van egy őr. De persze nem ellenük volt, nekik pedig ezen csak mosolyogni lehetett, hogy ott van egy szem őr. Egy ilyen óriási hadseregnek ez nagyon vicces volt. Másnap mindent visszacsináltak, és visszaszállingóztak a 23-a környékén elpucolódott emberek is. -Utána persze jöttek, szinte minden nap felhívattak. Naponta el kellett mondani, hogy mi történt, hogy történt az egész. Mondtam, hogy én csak magamról tudok beszélni, de „-feljöttünk, rendet teremtettünk, a rend megvolt, mostanig”. Na, ez ment vagy egy hónapig, itt az ebédlőben kellett mindig leülnöm leírni a történteket. -Addig-addig ment ez az írogatós dolog, míg egyszer én kérdeztem. Mégpedig, hogy mehetek e másnap tanítani. Ez úgy 3 hét után történt. Azt mondták, akkor menjek. De hát velem mit is lehetett kezdeni? Nem lehetett rám fogni semmit ami durvaság lett volna, mi nem bántottunk senkit. - Volt persze akit fölvittek, és megvertek, de ma sem tudom miért, mert nem is voltak ott velünk. Azóta ezt nagyon nehéz elfelejteni. Pózer Miska bácsi az elnökünk, ő vitte el a balhét helyettünk, 3 és fél évet kapott, pedig ő sem csinált semmit, csak éppen ő volt a főnök. Ennyire volt elég két hét.

-Voltak-e Rakamazon harcok? -Nem, itt nem voltak harcok. Az emberek behúzódtak házaikba, de mikor a rádió bemondta hogy tegyük ki a nemzeti színű zászlót, hát könny szökött a szemünkbe. Mégiscsak mi csináltuk. -Milyen változásokat tapasztaltak Károly bácsiék? Volt eredménye 56-nak? -Ó, rengeteg változás történt. Megszűnt a beszolgáltatás, a padfölseprés. Mert ez az egész ami történt, nem véletlenül alakult így. Rengeteget szenvedtek a falusi emberek is, de a városiaknak is volt elég nyűgjük-bajuk. Akkor voltak az elhurcolások, a kitelepítések. Rakamazon is rengeteg Budapestről kitelepített ember lakott akkoriban. Olyanokat csináltak Rákosi alatt, hogy ha a csorda után nem sepert fel valaki, mentek és megbüntették. Ha beszolgáltatott, akkor kulák volt, ha odaadta a 100 tojást, akkor másnap kijöttek, hogy 200-al tartozik. Ezek voltak a paraszti előzmények. A forradalom után óriási változás volt a beszolgáltatás megszűnése. -Furcsa világ volt, inkább az volt az érdekes, hogy az emberekben mennyire benne volt a változás országos igénye, ami meg is történt, ez lett maga a forradalom. Hihetetlen volt. Egyik napról a másikra mi voltunk ott. Nem éreztük magunkat uraknak, és mégis szétszaladtak mind. Szétszaladt az ÁVO, szétszaladt a párt. Ez a két hét olyan kevés volt, de mégis nagyon szép. Mindenki úgy érezte hogy szabad, szabad egy kicsit viccelődni, szabad gondolkodni, hát... megható így visszagondolva. Nagyapám kérdezte mindig, mikor hazajöttem esténként: „-Fiam miért csináljátok ezt? Ne szóljatok bele semmibe!” -Én pedig mondtam neki, hogy nagyapa, ha nem csinálunk soha semmit, akkor az őskorba lenne a világ. Meg hogy belekeveredtem, mert szó szerint ez történt. Belekeveredtem anélkül, hogy bizonyos ambícióim lettek volna ilyesmire. Sehol sem akartam hős lenni, de mindenbe belekeveredtem.

-Milyen érzés volt a Nyugat semlegessége? Hogy nem segítettek? - Logikus ésszel nehéz volt elképzelni, hogy a nyugat beleavatkozik. Akkoriban abból egy világháború kerekedhetett volna. Szépen fel volt osztva Európa, mi ide voltunk besorolva, a másik része pedig: az volt a Nyugat. Egyébként akkor zajlott a suezi válság is, az is hátráltató erő volt velünk szemben. Legbelül persze vártuk a segítséget, de józan ésszel nehéz volt elképzelni. -Arra nem is gondoltam, hogy ezt valaha valaki megkérdezi, hogy is volt az egész. Egy dolog van még ami szomorúsággal tölt el, az az 1956 kapcsán disszidált kétszázezer ember. Ők is úgy éreztek, mint mi, és menniük kellett. Volt persze aki önként ment, de mégis. -Nem volt bennünk semmiféle félelem, nem volt bennünk az, hogy egy hőstettet hajtunk végre. Itt csendben folyt minden, és mi olyan őszinte szívvel voltunk ott azon a két héten, nagyon szép volt. Most először beszélek róla. Sokszor voltam azelőtt is, és azóta is a választási bizottság elnöke, egyik-másik ünnepségen beszéltük is, hogy Rakamazról sosincs szó 56-kapcsán. Hogy senkinek nem jut eszébe, hogy Rakamazon is volt 56. Mintha itt egy levegőben lebegő valami lett volna a forradalom. Pedig itt is volt, és mint látják, aktívan részt is vettünk benne.

Pózer Mihály Legfelsőbb Bírósági ítélete